Hajdúböszörmény több mint 32 ezer lakosával az észak-alföldi régió egyik meghatározó városa. Közigazgatási területét tekintve az ország ötödik legnagyobb települé­se.

A város nevében a böszörmény elnevezés bolgár-tö­rök etnikumú népelemet jelent, amely az Árpád-korban fontos kereskedelmi és gazdasági tevékenységet folytatott. A hajdú előtag arra a fegyveres pásztorrétegre utal, akik – Bocskai István fejedelem vezérletével – a magyar történelem egyetlen győztes szabadságharcában „életüket és vérüket áldozva” álltak ki az igaz hitért és szabadságért.

hb_terkep.jpgBöszörmény műemlékei sokat elárulnak a város múltjá­ról. Legértékesebb emlék maga a város sugaras, körgyűrűs településszerkezete. A település főterén, a Bocskai téren több, a városképet erősen meghatározó épület található. Ilyen a már-már katedrális méretű reformá­tus templom, mely eredetileg gótikus stílusban épült, a főteret harmonikusan lezáró romantikus stílusú Bocskai István Gimnázium, és a századelőn épült Városháza. A megye legrégibb középülete az egykori hajdúkerületi székház, mely ma a Hajdúsági Múzeumnak ad otthont. Holló Barnabás alkotása, az 1907-ben felavatott Bocskai-szobor ma már a város jelképe. A kétalakos műalkotás azt a történelmi pillanatot rögzíti, amikor a nagy erdélyi fejedelem átnyújtja híres kiváltságlevelét a hajdúság egészét jelképező hajdúvitéznek. A másik közismert szoborcsoport Kiss István alkotása, a Táncoló hajdúk. A táncoló hajdúkatonákat ábrázoló, hétalakos kompozíció a hét hajdúvárost, Nánást, Szoboszlót, Dorogot, Böszörményt, Vámospércset, Polgárt, Hadházt szimbolizálja.

HB_VAROS_004.jpg

A népi építészet emlé­keit őrzi a Hajdúböszörményi Tájházak épületegyüttes. A hajdúböszörményi népi műemlékek eme központja hat alföldi lakóházat és egyéb kiszolgáló építményeket foglal magába. A házak a 18. század vége és 19. század közepe között épültek, melyek hűen reprezentálják a korabeli életmód és a népi építészet szerves összetartozását. Nevezetességek közé tartozik a várostól 10 kilométerre található egykori gótikus templomrom, a Zeleméri csonkatorony. A város jelentős képzőművészeti hagyományokkal is rendelkezik. A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 1964 óta fogad művészeket. A Nyugati temetőben látható a helyi örökségvédelem alatt álló hagyományőrző, csónak alakú fejfás rész. Hajdúböszörmény idegenforgalmának meghatározó értéke a Bocskai Gyógyvíz. A termálvíz gyógyvízzé minősítése lehetővé tette, hogy a város zöldövezetében egy komplex gyógy- és üdülőközpont, a Bocskai Strand- és Gyógyfürdő jöhessen létre.

HB_VAROS_174.jpgHB_VAROS_042.jpg



 

Kalendárium

<<  Július 2017  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
       1  2
  3  4  5  6  7  8  9
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Rendezvényeink

P1150171(2) 20100213disznotor049 mini-HB_VAROS_154 20100405husvet079 20100822mestersegek024 20100405husvet012 20100822mestersegek012 P1140704 20100213disznotor174 20101009szuret015

Polgári út 92. Löki - porta

Az öt porta közül ebben lakott a legmódosabb család. Ezt nemcsak a hatalmas telek, hanem az utcai oldalán kétablakos tisztaszoba, a fatornác, a nagy alápincézett magtár – szín és a kétsoros elre...

Polgári út 94. porta

A tömb mélyén elhelyezkedő porta, mely nyeles telkén ér el a zugbéli bejáratához. Lakóháza háromosztatú, téglával burkolt, faoszlopos oldaltornáccal. Vaskos, rakott földfalú épület, mestergerendás, ...

Polgári út 96. porta

A zug leghosszabb nádtetős lakóházát találjuk itt. Valójában két család élt benne hosszabb időn át, ennek megfelelően hosszabbították meg, vagy alakították át. Így egy háromosztatú és egy kétosztatú...

Polgári út 98. porta

A zug öblében, a kerítésfalban megjelenő egyablakos, kétosztatú, nádtetős házacska áll kis telken. Feltehetően zsellér ház lehetett. A pitvarának jobboldali falában álló, nagy falazott, kereklyukas ...

Polgári út 100. porta

A zug legrégebbi építészeti részleteket megőrző portája. Kétosztatú, nádtetős, tornácnélküli lakóházának a zug szárában jelenik meg egyablakos véghomlokzata. A rakott földfalú alacsony kicsi ház lak...

  • Polgári út 92. Löki - porta

  • Polgári út 94. porta

  • Polgári út 96. porta

  • Polgári út 98. porta

  • Polgári út 100. porta